Iskolai fotóalbumok

hit-erkolcstan

klebelsberg

ofi

oktatas-hu

mende

ementor

magyarhelyesiras

angol-tanulas

Idén a végzős diákok az eddig megszokott farsangi nyitótánc helyett egy külön estét kaptak, ami csak róluk szólt. Három héttel a ballagás előtt a két nyolcadik osztály táncolt, énekelt, és visszaemlékezett az iskolai éveikre.

Igazgatónő nyitotta meg az estét, majd a táncosok volnultak fel, hogy előadják a „Búcsútáncot”. Köszönet illeti Szántó Gábornét, Cili nénit a szép keringőért, hiszen idén is csodát tett a diákokkal. Külön köszönjük Keszán Istvánnak, hogy fényfestéssel és a vetítésben nyújtott segítségével még emlékezetesebbé tette az alkalmat.

A két nyolcadik osztály diákjai ezen az estén búcsúztak tanáraiktól is. Az osztályok külön előadott dalai és közös tánca így egyben szerenád is volt.

Az osztályok iskolai életéről szóló vetítések tették még bensőségesebbé a műsort. Az est végül a közös tánccal zárult.

Köszönjük Kedves Nyolcadikosok!

 

        Koleszár Zsuzsanna
              osztályfőnök

 

ny 005 ny 001 koszonto-kep ny 003 ny 004
         
Iskolánk a mendei egyházi iskolák összevonásával 1948-ban alakult, mint hagyományosan nevelő általános iskola. Az idők folyamán többször átalakult, 2014-től viszont újra önálló általános iskolaként fogadja a gyermekeket a község egyetlen általános iskolájaként. 2011/2012-es tanévtől már csak egy épületben zajlik az oktatás, mely a település központi, de mégis védett, biztonságos erdőkkel körülölelt részén helyezkedik el. Intézményünk 1997-ben vette fel Géza fejedelem nevét, akinek uralkodása idején jött létre az első magyar iskola. Nevelő-oktató munkánk során kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy tanulóink a hazához, a nemzethez, múltunkhoz kötődő, hagyománytisztelő felnőttekké váljanak. Intézményünk specialitása a hon-és népismeret oktatása: önálló tantárgyként tanítjuk valamennyi évfolyamon heti 1 órában, az alsó tagozaton pedig heti 1 testnevelés órában néptánc-oktatás is zajlik. Számos szabadidős tevékenységet, szakkört, sportolási lehetőséget biztosítunk tanulóink számára.
         
ny 009 ny 007 ny 002   ny 010