hit-erkolcstan

esemenynaptar

klebelsberg

ofi

oktatas-hu

mende

evencel

ementor

magyarhelyesiras

angol-tanulas

A témahét nyitánya egy főzőverseny volt, melyre finomabbnál finomabb ételekkel neveztek a versenyzők. A legjobbnak a Fabók Zsombor 5. osztályos tanuló által készített Toszkán csirke bizonyult.

Az osztályok, illetve tantermeik is versenyeztek, mégpedig azt a feladatot kapták, hogy egy szabadon választott nép kultúrájának megfelelően rendezzék be a termük egyik részét. Minden nevező osztály hozzáadott valami különlegeset a munkájához, szemet gyönyörködtető népi sarkok születtek. Az erős mezőnyben a 2. osztály diadalmaskodott, akik nemcsak tárgyakban, de színekben, illatokban is megidézték Kínát.

A felsősöknél az 5.osztályosok vetélkedőjében Mándoki Luca, míg a 6. évfolyamon megrendezett kvízben a Fekete Máté, Kriskó László, Toronicza Róbert alkotta 6.a osztályos csapat győzött.

A megmérettetéseken túl a témahéten a különböző szakórákon, sőt a napköziben is foglalkoztak a gyerekek más népek kultúrájával, szokásaival, dalaival, meséivel.

Köszönet minden résztvevő munkájáért!

 

        Koleszár Zsuzsanna
                 szervező

koszonto-kep