Az ötödikesek Szent István királyunkkal és korával ismerkedtek meg, aminek keretében nagyon sok új és érdekes információval lettek gazdagabbak: a korszak építészetével, öltözetével, lótartás eszközeivel, fegyvereivel. Felpróbálhattak egy lánc fejvédőt, kézbe vehették a szablyát, s beöltözhettek a kor „divatja” szerint.

A foglalkozás lekötötte a tanulók figyelmét, s végezetül egy kis kézműveskedés keretében egy saját pénzérmét készítettek, a királyi korona mintázatával.

A 6. évfolyam tanulói Mátyás királyunkkal és a magyarországi reneszánsz korával ismerkedtek meg a mintegy másfél órás időtartam keretében.

Az ötödikesekhez hasonlóan ez a foglalkozás is félig meddig interaktív jellegű volt, felpróbálhatták a sodronyinget, kézbe vehették a kardot, magukra ölthették a kor ruháit.

A gyerekek nagyon sok előismerettel rendelkeztek, dicséretet is kaptak aktív szereplésükért.

Mindkét foglalkozás kiváló lehetőséget adott ahhoz, hogy új megközelítésben találkozhassanak történelmünk jeles korszakaival, uralkodóival, bepillanthassanak elődeink hétköznapjaiba.

Szeretnénk hagyományt teremteni, s évente ellátogatni hasonló foglalkozásokra, mert kellemes és hasznos volt.

Németh - Kosnyider Ibolya
         szervező tanár

Beiratkozás 2023-2024 

 

 BoldogsagOklevel2324  magyar falu program logo      
         
         
 mendei gezaf alt isk