alsos farsang 2015Ötletesnél ötletesebb jelmezbe bújt apróságok nagy lelkesedéssel készültek erre az alkalomra, amelyet február 7-re terveztünk eredetileg. Az elhúzódó és sok gyermeket érintő betegség azonban beleszólt terveink megvalósításába.

Péntek délután feldíszítettük, és a felsősök székeivel berendeztük a tornatermet.  15 órára vártuk a vendégeket. Nagyon sok szülő, nagyszülő jött el erre az alkalomra és támogatta részvételével rendezvényünket.
Ebben az évben minden osztály külön tánccal is készült a vendégek szórakoztatására, amelyet a jelmezes felvonulás után láthatott a közönség.

Az egyéni jelmezbemutató során 68 jelmezes értékeltek a zsűri tagjai, amelyből a legötletesebb 17 jelmez jutalmat is kapott.

A büfében idén is pillanatok alatt elfogytak a finom sütemények és szendvicsek.
Szeretettel és tisztelettel köszönjük meg azt a sok segítséget, áldozatos munkát, amely nélkül nem valósulhatott meg ez a hangulatos péntek délután.

Beiratkozás 2023-2024 

 

 BoldogsagOklevel2324  magyar falu program logo      
         
         
 mendei gezaf alt isk