Iskolánk több, mint egy évtizede rendezi meg a megyei hon- és népismeret versenyt.

 Ebben a tanévben 13. alkalommal mérhették össze tudásukat a megye legjobb néprajzosai. (Mi, mendeiek ezen a versenyen nem szoktunk részt venni versenyzőként, hiszen szervezőként mi állítjuk össze a kérdéseket.) A döntőbe, amelyre április 24-én, György napján került sor, 10 csapat és 4 egyéni versenyző jutott be Pest megye iskoláiból.

Az egyéni versenyzők szóban adtak számot addig megszerzett ismereteikről, a lakodalmas ételekről, étkezési szokásokról.

A csapatok a verseny első részében 5 helyszínen írásbeli feladatokat oldottak meg, amelyek felölelték az őszi betakarítási munkálatokkal, a fonóval, a gyógynövényekkel, a néptáncokkal, a jeles napokkal kapcsolatos ismereteket. A verseny második felében az előzetesen elkészített kiállítást tekinthettük meg.

A kiállításon - a lakodalmas szokásokkal kapcsolatos tárgyak megismerése mellett - meghallgattuk a népviseletbe öltözött vőfélyek köszöntőit is. A verseny második részét a lakodalmas sütemények kínálása zárta, ahol finom ízekkel, látványos édességekkel nyűgözték le a csapatok a résztvevőket, de főleg a zsűrit, melynek elnöke Boldizsárné Kovács Gizella, az Oktatási Kiadványok Központjának  felelős szerkesztője volt.

A rendkívül szoros és nagyon jó hangulatú versenyt a Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola csapata nyerte, 2. lett holtversenyben a Nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola és a Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános iskola és Óvoda csapata, míg a 3. helyezést szintén a nagykőrösi iskola érte el.

Köszönet illeti a Nagykátai Tankerületet a szép könyvjutalmakért, a szülőket, tanulóinkat és kollégáimat a készülődésben nyújtott segítségért, valamint a verseny lebonyolításáért. Külön köszönet illeti Dr. Baksa Brigitta hon- és népismeret vezető szaktanácsadót, volt mendei tanárnőt, aki az idén is tevékenyen részt vett abban, hogy sikeres legyen nálunk a hagyományos Pest Megyei Néprajz Verseny.

Kerékgyártóné Maka Erzsébet