A Géza Fejedelem Általános Iskolában ezért március hónapban évről-évre keressük a legügyesebb gyerekeket. Ezt különböző versenyek szervezésével, rajzpályázattal, népdaléneklési-, zenei bemutatókkal színesítjük.

A felsősök közül három 8. osztályos tanuló ebben a hónapban továbbjutott a Sajó Károly Kárpát- medencei Környezetvédelmi csapatverseny döntőjébe, Bálintné Marsik Katalin tanárnő felkészítésével.

Matekosaink a Nemzetközi Kenguru Matematika verseny helyi fordulóját március 17-én írták meg Szabó Péterné tanárnő szervezésével.

Hagyományainkhoz híven idén is megrendeztük ALSÓS TANULMÁNYI VERSENYÜNKET is.

A Géza Fejedelem Általános Iskola alsós tanulói március hónapban magyar nyelv, olvasás- szövegértés, matematika és környezetismeret tantárgyból rendezett tanulmányi versenyeken mérték össze tudásukat, tehetségüket.

A versenyt évfolyamonként szerveztük és értékeltük. Tantárgyanként 40 - 45 tanuló oldotta meg az alsós tanítók által összeállított feladatlapokat. A legeredményesebbeket oklevéllel, könyvvel jutalmaztuk. Ezzel is igyekszünk gyermekeinkben kialakítani az egészséges versenyszellemet, és a megszokott formákon túl érdekes feladatokkal felkelteni bennük az önálló tanulás fontosságát. A legjobb 3-4. osztályos tanulók korábbi években továbbjutottak a tankerületi versenyekre. Idén csak szövegértésből rendezett versenyre tudtunk nevezni, mert a többi tárgyból nem rendeztek versenyt.

AKIKRE A LEGBÜSZKÉBBEK VAGYUNK:

kazinczy versenyMárcius 21-én, Tápiógyörgyén a Kazinczy Ferenc Általános Iskola által szervezett kistérségi szövegértési versenyen:

Fekete Máté 3.a, Kriskó László 3.a, Péterbencze Sára  4.o. és Sas Rebeka Orsolya 4.osztályos tanulókból álló csapatunk 1. helyezést ért el.

Felkészítő pedagógusaik Labadics Istvánné és Szántó Gáborné tanító nénik voltak.

A Tápió-mente 10 iskolájából 12 csapat oldotta meg a feladatokat. Változatos, játékos és gondolkodásra késztető verseny volt, amelyet hosszas felkészülés előzött meg. Janikovszky Éva és Lázár Ervin írók 3-3 művét olvasták el előtte a gyerekek, böngészgették életrajzi adataikat.

A Tankerület iskoláinak legjobbjai jutottak el ide, amelyen gyermekeink kiemelkedő eredményt értek el, megnyerve ezt a tanulmányi versenyt.

Az olvasás szeretete, a szorgalom ilyen szép eredményeket is hozhat. Köszönjük, hogy a tanulók ezzel is öregbítették iskolánk hírnevét!

       Labadics Istvánné
alsós munkaközösség-vezető

Beiratkozás 2023-2024 

 

 BoldogsagOklevel2324  magyar falu program logo      
         
         
 mendei gezaf alt isk