Június utolsó hete már 1996 óta az alsós kézműves tábor ideje iskolánkban. Így történt ez az idén is

Lelkes kisdiákok foglalták el az iskola udvarát és az alkotásra kijelölt termeket, hogy hasznosan töltsék a szabadidejüket. Voltak „öreg” táborozóink, akik már évek óta velünk vannak, és újak, akik remélhetőleg még évekig velünk lesznek. A hét 4 napján készültek a szebbnél szebb tárgyak, melyeket aztán pénteki kiállításon mindenki megcsodálhatott.

Nem maradt el a kirándulás sem, a Jászberényi Állatkert lakóival ismerkedtünk, és megnéztük a Jászmúzeum kiállítását is.
Sok vidámsággal, játékkal és örömmel telt a hét, velünk, felnőttekkel is elfeledtette a tanév fáradtságát.

Köszönöm a pedagógiai asszisztensek,  Anita és Klári munkáját, és a gyerekek lelkes tevékenységét.

És ahogy azt a kiállításon már többször mondtam: „Jövőre, veletek, ugyanitt!”

Tóth Ervinné