Május 18-án tartottuk az ötödik osztályok házi néprajz versenyét.

2016. május 12-én tovább folytatódtak az atlétika sikerek.

Iskolánk 2016. május 3-án és 4-én a tavalyihoz hasonlóan, idén is részt vett a monori körzeti atlétika versenyen.  Az eredmények magukért beszélnek…

Iskolánkban környezetvédelmi témahetet tartottunk, 2016. április 15. és 22. között, „Föld, víz, levegő”  címmel.

Idén 14. alkalommal rendezte meg iskolánk a megyei hon- és népismereti versenyt, melyet egykori tanárunk, dr. Baksa Brigitta indított útjára és szervezett több, mint egy évtizeden keresztül.

A szakmák éjszakája programon, Nagykátán nyolc fővel vettünk részt a 7. osztályból április 15 – én, a hat helyszínen szervezett bemutatón.

A magyar költészet napját április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapján.

A magyar költészet napja alkalmából idén is megrendeztük iskolánkban a vers- és prózamondó versenyt.

Iskolánk diákjai már 15 éve vesznek részt a Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány által szervezett Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen.

Ebben a tanévben a tehetség hónapja keretében 2016. március 16-án rendeztük meg az angol szépkiejtési versenyünket a felső tagozatosok számára az iskolában.